Hirdetések:
- Az adventi időben minden hétköznap reggel fél 7-kor roráte misét tartunk a Templomban, utána pedig szeretetvendégséget, agapét a közösségi házban. Szeretettel várjuk erre a felnőtteket és a diákokat is!
- Akik még nem végezték el a karácsonyi szentgyónásukat, mielőbb pótolják azt. Gyónási lehetőséget biztosítunk – igény szerint – a roráte misék után. Lehet egyéni egyeztetés útján is időpontot kérni. A karácsonyi időben nem lesz gyóntatás a misék idején!
Jövő szombatra vendég gyóntatót hívtunk, aki délután 5-től várja a Templomba mindazokat, akik szeretnék elvégezni karácsonyi szentgyónásukat.
- Hétfőn délután 3-kor Biblia óra, utána nyugdíjas klub lesz a közösségi házban. Kedden este 6-kor a harmadéves, 7-kor a haladó katekumen csoport találkozik a plébánián. Szerdán este 6-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián.
- Jövő szombaton délután 4-kor adventi hangverseny lesz a Templomban, amin fellép a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium egykori leánykara. További részletek a faliújságon. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!
- Liturgikus ünnepek a héten: szombaton Kaniziusz Szent Péter áldozópapra emlékezünk.
- Amennyiben ismerünk a környezetünkben olyan idős és beteg testvéreket, akik nem tudnak eljutni a templomba, de szeretnék magukhoz venni a szentségeket az ünnepek közeledtével, jelezzük azt a sekrestyében vagy a plébániai hivatalban (név, cím, telefonszám megadásával). A betegeket december 23-án, hétfőn látogatjuk meg.
- Kérjük, hogy akik még nem fizették be az egyházi hozzájárulásukat az idei évre, tegyék meg év végéig. A hozzájárulást be lehet fizetni személyesen a plébániai hivatalban vagy banki utalással a Tanítvány fejlécén megadott MBH Bank Nyrt. számlaszámra. Utalás esetén a megjegyzés rovatba írjuk be, hogy „egyházi hozzájárulás”.
Hirdetések:
- Az adventi időben minden hétköznap reggel fél 7-kor roráte misét tartunk a Templomban, utána pedig szeretetvendégséget, agapét a közösségi házban. Szeretettel várjuk erre a felnőtteket és a diákokat is!
Hétvégéken gyónási lehetőséget biztosítunk a Templomban az esti misék előtt, fél 6-tól.
- Szerdán este 6-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián, utána este 7-re a házasközösség tagjait várjuk a plébániára.
- Szombaton délelőtt 9-kor a gyermekek és az ifjúság részére bűnbánati alkalom lesz a plébánián, aminek keretében a fiatalok elvégezhetik karácsonyi szentgyónásukat.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának a főünnepe lesz. Kedden a Loretói Boldogságos Szűz Máriára, szerdán Szent I. Damazusz pápára, csütörtökön a Guadalupei Boldogságos Szűz Máriára, pénteken Szent Lúcia vértanú szűzre, szombaton Keresztes Szent János egyháztanítóra emlékezünk.
- Amennyiben ismerünk a környezetünkben olyan idős és beteg testvéreket, akik nem tudnak eljutni a templomba, de szeretnék magukhoz venni a szentségeket az ünnepek közeledtével, jelezzük azt a sekrestyében vagy a plébániai hivatalban (név, cím, telefonszám megadásával).
- December 21-én, szombaton délután fél 4-kor adventi hangverseny lesz a Templomban, amin fellép a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium egykori leánykara. További részletek a faliújságon. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!
- Kérjük, hogy akik még nem fizették be az egyházi hozzájárulásukat az idei évre, tegyék meg év végéig. A hozzájárulást be lehet fizetni személyesen a plébániai hivatalban vagy banki utalással a Tanítvány fejlécén megadott MBH Bank Nyrt. számlaszámra. Utalás esetén a megjegyzés rovatba írjuk be, hogy „egyházi hozzájárulás”.
———————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között
November 16-án, szombaton ünnepi szentmise keretében a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban Szent Erzsébet-díjat adták át a Váci Egyházmegyei Karitász négy önkéntesének. Erzsébet-nap alkalmából minden évben ezzel a kitüntetéssel köszönik meg a munkáját azoknak az önkénteseknek, akik példaadó szeretettel szolgálják a rászorulókat. A díjakat Marton Zsolt váci megyéspüspök és Kovács Gábor, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója adta át, többek között Huszárné Millye Bernadettnek is, majd a püspök a szentmise végén a Szent Erzsébet-kenyereket is megáldotta.
A részletes beszámolót az alábbi képre kattintva lehet megtekinteni!
Hirdetések:
- A mai napon elkezdődik az új egyházi év az adventi idővel. Advent a lelki készület ideje. Isten jön, hogy üdvözítse a világot. A mi életünket is meg akarja újítani, de ehhez kéri az együttműködésünket. Lelkiismeretvizsgálatot tartva gondoljuk át, milyen elhatározásra hív minket Isten ebben az adventi időben!
Az adventi idő hétköznapjain reggel fél 7-kor roráte misét tartunk a Templomban, utána pedig szeretetvendégséget, agapét a közösségi házban. Szeretettel várjuk erre a felnőtteket és a diákokat is!
Az adventi hétvégéken gyónási lehetőséget biztosítunk a Templomban szombatonként és vasárnaponként este fél 6-tól.
- Hétfőn délután 3-kor Biblia óra, utána nyugdíjas klub lesz a közösségi házban. Kedden este 6-kor a harmadéves, 7-kor a haladó katekumen csoport találkozik a plébánián. Szerdán este 6-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián.
- A héten elsőpéntek lesz. Reggel fél 7-kor és este 6-kor mondunk misét a Templomban. Délután 5-től szentségimádást tartunk. A nap folyamán meglátogatjuk a betegeket is.
- Liturgikus ünnepek a héten: kedden Xaviéri Szent Ferenc áldozópapra, szerdán Damaszkuszi Szent János egyháztanítóra, pénteken Szent Miklós püspökre, szombaton Szent Ambrus püspökre emlékezünk. Hétfőn a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának a főünnepe lesz.
- Az imaapostolság decemberi szándéka: Imádkozzunk, hogy ez a Jubileumi év szilárdítsa meg hitünket, segítsen felismerni a feltámadt Krisztust mindennapi életünkben, formáljon át, hogy a keresztény remény zarándokaivá válhassunk.
- Kérjük, hogy akik még nem fizették be az egyházi hozzájárulásukat az idei évre, tegyék meg év végéig. A hozzájárulást be lehet fizetni személyesen a plébániai hivatalban vagy banki utalással a Tanítvány fejlécén megadott MBH Bank Nyrt. számlaszámra. Utalás esetén a megjegyzés rovatba írjuk be, hogy „egyházi hozzájárulás”.
Hirdetések:
- Ma van Krisztus király vasárnapja. Ezzel a főünneppel befejeződik a liturgikus év. Jövő vasárnap advent első vasárnapja, ami az új egyházi év kezdete.
A mai napon teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki nyilvánosan elimádkozza az „Úr Jézus, az emberi nem Megváltója, tekints reánk” kezdetű felajánló imát (ld. a Tanítvány túloldalán), és teljesíti a búcsú rendes feltételeit (szentgyónás, áldozás, imádság a Szentatya szándékaira).
- Múlt szerdán ülésezett az egyháztanács. Áttekintettük és kiértékeltük a tanévkezdés óta eltelt időszak főbb eseményeit, és megbeszéltük az előttünk álló időszak teendőit és kihívásait. Szó esett többek között az egyházközségi lelkinapokról, az adventi és karácsonyi programokról, valamint a közelgő Szentévről.
- Szerdán este 6-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián.
- Szombaton egyházközségi lelkinapot tartunk, amire várjuk mindazokat, akik szeretnének közösségileg készülni az ünnepekre.
Aznap délelőtt szentségimádást tartunk reggel 8-tól délelőtt fél 12-ig, amivel készülünk a délutáni lelkinapra. Várjuk azok jelentkezését, akik legalább fél órás imaidőt tudnak vállalni a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Erre feliratkozni a sekrestyében lehet.
A lelkinap délután 1-kor fog kezdődni, lesznek benne tanítások és megosztások, majd az este 6-os misével ér véget. A program kapcsolódik az egyházmegyében meghirdetett jubileumi készületi év témájához, ami közösségeink megújulását helyezi középpontba. Aki teheti, hozzon egy tányér pogácsát, süteményt! Kérjük, hogy a részvételi szándékot jelezzék a sekrestyében.
A lelkinap a Szent Kereszt Katolikus Iskolában lesz. Aki autóval érkezik, parkolhat az iskolaudvaron.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Alexandriai Szent Katalinra emlékezünk. Szombaton Szent András apostolt ünnepeljük. Jövő vasárnap advent 1. vasárnapja lesz.
Hirdetések:
- Ma van a szegények világnapja. A gyűjtést a Karitász javára tartjuk. A szombat előesti misén megáldott Erzsébet-kenyerekből mindenki vihet haza. A Szent Anna oltár mellé kihelyezett perselybe dobott adományokkal hozzájárulhatunk a helyi Karitász csoport szegényeket segítő munkájához.
A Ceglédi Katolikus Karitász szeretettel várja önkéntesek jelentkezését, akik szeretnének szolgálni az egyházközség rászorulói felé, hogy enyhítsék azok testi-lelki szükségleteit. Az érdeklődők keressék Dékány Magdolnát a 0620/823-0390-es telefonszámon.
- Hétfőn délután 3-kor Biblia óra, utána nyugdíjas klub lesz a közösségi házban. Kedden este 6-kor a harmadéves, 7-kor a haladó katekumen csoport találkozik. A szerda esti felnőtt katekézis kivételesen elmarad!
- Jövő szombaton bérmálás lesz plébániánkon, amire mindenkit szeretettel várunk és hívunk. Délelőtt 10-kor ünnepi szentmise keretében szolgáltatja ki a nagykorúság szentségét Molnár Zsolt főesperes úr a Templomban. Kérjük a ministránsokat, hogy jelenlétükkel és szolgálatukkal vegyenek részt az ünnepi eseményen.
- Liturgikus ünnepek a héten: kedden Árpád-házi Szent Erzsébetet ünnepeljük. Csütörtökön a Boldogságos Szűz Mária templomban való bemutatásának emléknapja lesz. Pénteken Szent Cecília szűzre, szombaton Szent I. Kelemen pápára emlékezünk.
- November 30-án, szombaton egyházközségi lelkinapot tartunk, amire várjuk mindazokat, akik szeretnének közösségileg készülni az ünnepekre. Aznap délelőtt szentségimádást tartunk reggel 8-tól délelőtt fél 12-ig, amivel készülünk a délutáni lelkinapra. Várjuk azok jelentkezését, akik legalább fél órás imaidőt tudnak vállalni a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Erre feliratkozni a sekrestyében lehet. A lelkinap délután 1-kor fog kezdődni a katolikus iskolában, és az este 6-os misével ér majd véget. Kérjük, hogy a részvételi szándékot jelezzék a sekrestyében.
- Az adventi hétköznapokon a roráte misék után ismét lesz reggeliztetés. Aki szeretne és tudna segíteni a reggeli elkészítésében vagy felszolgálásában, jelezze azt Végh Máriának a 0630/891-4077-es telefonszámon.
Hirdetések:
- Szerdán este 6-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián, utána este 7-re a házasközösség tagjait várjuk a plébániára.
- Szombaton az előesti misén áldjuk meg a Szent Erzsébet kenyereket, amiből mindenki vihet haza.
- Jövő vasárnap a fél 10-es mise keretében tartjuk az elsőáldozásra már egy éve készülő gyerekek befogadási szertartását. Várjuk a misére az érintetteket, családtagjaikat és a kezeseket, de hívunk rá minden egyházközségi tagot is.
- A Ceglédi Katolikus Karitász tartósélelmiszer-gyűjtést szervez a rászorultak részére november 3. és 17. között. Elsősorban az alábbi élelmiszerekre lenne szükség: liszt, cukor, tészta, szárazbab, rizs, sűrített paradicsom, édességek. Emellett szívesen fogad játékokat, amelyekből karácsonyi csomagok készülhetnek a rászoruló gyermekeknek. Az adományokat a korábbiakhoz hasonlóan a Szent Anna oltárnál lehet elhelyezni, illetve a plébánián lehet leadni irodaidőben.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Tours-i Szent Márton püspökre, kedden Szent Jozafát vértanú püspökre, szerdán a magyar szentekre és boldogokra, pénteken Nagy Szent Albert püspökre, szombaton Skóciai Szent Margitra emlékezünk.
- November 23-án, szombaton bérmálás lesz plébániánkon, amire mindenkit szeretettel várunk és hívunk. Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise keretében szolgáltatja ki a nagykorúság szentségét Molnár Zsolt főesperes úr a Templomban.
- Idén is tartunk az adventi időben egyházközségi lelki napot, amire várjuk mindazokat, akik szeretnének közösségileg készülni az ünnepekre. A lelkinap november 30-án, szombaton délután 1-től este 7-ig fog tartani. A további részleteket az esemény közeledtével fogjuk hirdetni.
- Az adventi hétköznapokon a roráte misék után ismét lesz reggeliztetés a közösségi házban. Aki szeretne és tudna segíteni a reggeli elkészítésében vagy felszolgálásában, jelezze azt Végh Máriának a 0630/891-4077-es telefonszámon. Minden segítséget előre is köszönünk!
“Négy évszak az Alföldön” – emlékkiállítás Chiovini Ferenc Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész születésének 125. évfordulója alkalmából.
A megnyitó: 2024. október 25-én, pénteken 17.00 órakor volt!
Helyszín: Ceglédi Galéria (Kossuth Művelődési Központ, Kossuth tér 5/A)
Megnyitotta: Csiszár Róbert a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa
Az emlékkiállítás anyagát a festőművész hagyatékából, Dr. habil. Hatvani István Gáborral – Chiovini Ferenc dédunokájával, a hagyaték gondozójával – együttműködve válogattuk.
Chiovini festészete elsősorban az Alföldhöz kapcsolódik, így a tárlaton jelentős részben tájképeket mutatunk be, ugyanakkor látható lesz néhány szakrális képe is, hiszen másik jelentős alkotói területe az egyházi festészet volt.
—————————————
Kísérő rendezvények:
* „Chiovini szekkók a ceglédi Szent Kereszt Katolikus templomban”
- november 9-én, szombaton 14.00 órakor rendhagyó kiállításon és előadáson mutatjuk be azokat a freskóterveket, melyeket Chiovini Ferenc a ceglédi templomhoz készített.
Közreműködik: Csiszár Róbert a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa.
Részvételi díj: Felnőtt: 1.200 Ft
Diák, nyugdíjas: 800 Ft
Regisztráció: Tourinform Cegléd 06 53/500-285
* „Látod, Mama” – élményfoglalkozás 2-5 éves gyerekek és szüleik számára (maximális létszám 6 család). 2024. november 15-én, pénteken 17.00-17.45 Rendhagyó módon mondókákkal és mesékkel fedezzük fel a résztvevő gyerekekkel Chiovini Ferenc kiállítását. Megfigyeljük az évszakok változását a festményeken, s a mögöttük megbúvó történeteket, szereplőket. A 45 perces foglalkozás kézműves tevékenységgel is kiegészül.
– A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a kozma.ildiko@cegledikultura.hu e-mail címen lehet.
* „Családi felfedező” – családi tárlatvezetés a kiállításban.
2024. november 16-án szombaton 10.00 órától.
– A résztvevő családokkal közösen fedezzük fel Chiovini Ferenc képeinek történetét, életének történelmi hátterét. Családi felfedező feladatlap és közös alkotás egészíti ki a programot.
– Belépőjegy: 300 Ft, mely az intézmény Jegypénztárában, vagy a cegledikultura.jegy.hu oldalon vásárolható elővételben, illetve a helyszínen.
Hirdetések:
- Szerdán este fél 7-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián.
- Kedden délután 1 órától „keresztény üzenetű tökfaragó versenyt” rendezünk a plébánián az egyházközség ifjúsága részére. 3-4 fős csapatokban lehet erre jelentkezni, minden csapat hozzon magával 1-1 tököt, valamint a tökfaragáshoz szükséges eszközöket. További részletek a kihelyezett plakátokon találhatók.
- Péntek mindenszentek főünnepe parancsolt ünnep. Szentmisét mutatunk be a Templomban reggel fél 8-kor és este 6-kor, a Magyarok Nagyasszonya Kápolnában pedig délelőtt fél 9-kor.
A tisztítótűzben szenvedő lelkek javára fordítható teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki – a szokásos feltételek mellett – november 1-től 8-ig áhítatos lélekkel temetőt látogat, s legalább lélekben imádkozik az elhunytakért; illetve aki halottak napján templomot vagy kápolnát áhítattal meglátogat, s egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet elimádkozik.
Akik új síremlék megáldását kérik, jelezzék azt a sekrestyében még a mai napon. A sírszentelésre pénteken délután 2-kor kerül sor.
Ugyanezen a napon meglátogatjuk a betegeket is.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepét tartjuk. Csütörtökön Boldog Romzsa Tódor vértanú püspökre emlékezünk. Pénteken Mindenszentek főünnepe, szombaton Halottak napja lesz
- 5. November 3-án, vasárnap este 7-kor kerül előadásra Volter Kálmán: Requiem az 56-os hősök emlékére c. koncertje a Kossuth Művelődési Központ színháztermében. Közreműködik a Gödöllői Szimfonikus Zenekar és a Kiegészült Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus. További részletek a kihelyezett plakátokon olvashatók.