• 1.    Plébániatemplomunk felújítására adott adományaitokat, minden forintot köszönünk. Egyben szeretettel kérünk is benneteket, hogy adományaitokkal támogassátok az építkezést. Az adományokat a plébániatemplom közepén lévő perselybe lehet tenni. Köszönjük a támogatásotokat!

 

  • 2.    Szeptember 4-én, kedden este 6 órára Levente atya várja a katekumeneket ( a felnőtteket, akik ebben az évben keresztelkednek, lesznek elsőáldozók és bérmálkoznak ) a Közösségi Házba.

 

  • 3.    A tanévkezdő szentmise, a Veni Sancte szeptember 9-én, a ½ 10-es szentmisén lesz.

 

  • 4.    Szeretettel kérünk mindenkit, akinek családjában, vagy ismeretségében vannak olyan beteg, illetve idős emberek, akik igénylik, hogy első péntekenként szentségekkel ellássuk őket, a vasárnapi szentmisék után jelezzék az atyáknak.

 

  • 5.    Plébániatemplomunk búcsúja szeptember 16-án, vasárnap 10 órakor lesz. A búcsúi szentmisét Fekete Roland atya, gyáli káplán tartja. Ez egyben a Gyógyulók és a Gyógyítók ünnepi szentmiséje is, ahol ünnepélyesen szolgáltatjuk ki a betegek szentségét.

 

  • 6.    A 2012/13-as tanévtől a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola tagintézménye lesz a kocséri általános iskola, valamint a Kőrösi úti és az Eötvös téri óvoda. Májustól a ceglédi plébánia látja el Nyársapátot, mint filiát is.

 

  • 7.    Augusztus 29-én, szerdán 11 óra 11 perckor emlékezünk meg a városunkat ért bombatámadásról a vasútállomáson.

 

  • 8.    Plébániatemplomunkat 1828. augusztus 31-én, 184 évvel ezelőtt szentelte fel gróg Nádasy Ferenc váci püspök, későbbi kalocsai érsek. Augusztus 31-én, pénteken reggel 7 órakor ünnepi szentmisét mutatunk be a templomszentelés évfordulóján.

 

  • 9.    Egyházközségünkben az elsőáldozás szeptember 30-án, vasárnap a ½ 10-es szentmisén lesz.

Szóljon hozzá!