Utolsó hivatali napján XVI. Benedek elköszönt a Rómban tartózkodó bíborosoktól. Rövid beszédében köszönetet mondott a nyolc év együttműködéséért és egységre szólított fel. A Sala Clementinában tartott búcsútalálkozón XVI. Benedek szívélyesen köszöntötte a bíborosi kollégiumot. Kiemelt köszönettel fordult Angelo Sodano bíboroshoz. Hangsúlyozta, hogy a bíborosok együttműködése nagy segítséget jelentett számára munkájában. Arra kérte a bíborosi kollégiumot, növekedjenek továbbra is mély egységben. Ebben az egységben tudjuk leginkább szolgálni az egyházat és az egész emberiséget. Ez a mi örömünk, amit nem tud elvenni senki sem – fogalmazott XVI. Benedek. A Szentatya Romano Guardini gondolataihoz kapcsolódott, melyeket Guardini a Lumen Gentium elfogadásakor fogalmazott meg, és felidézte utolsó Szent Péter téri kihallgatását. Ez közvetítette számára, hogy az egyház élő valóság, nem íróasztal mellett kitalált intézmény. „Él és változik az idő áramában a jövőre irányulva, mint minden élőlény. Mégis mindig ugyanaz marad, a szíve mindig Krisztus” – fogalmazott a pápa. Búcsújában arról biztosította a bíborosokat, hogy az imában továbbra is közel marad hozzájuk, különösen azokban a napokban, míg megértik a Szentlélek szándékát az új pápa megválasztásában. Végül feltétel nélküli tiszteletéről és engelemességéről biztosította a leendő egyházfőt. XVI. Benedek pápa postoli áldásával búcsúzott a bíborosoktól. Radio Vatikan/Magyar Kurír

Szóljon hozzá!