Pontosan két hónap telt el azóta, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborost Péter utódává választották. Ferenc pápa szokásához híven május 13-án, hétfőn reggel is szálláshelyén, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutatta be a szentmisét. A Szentatya a napi olvasmányokhoz fűzve gondolatait utalt az Apostolok Cseleke-deteiből vett szakaszra, (ApCsel 19,1-8), amelyben Szent Pál Efezusban találkozik néhány tanítvánnyal. Meglepő válaszuk, amit a népek apostolának kérdésére adnak: „Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek”. A kétezer évvel ezelőtti keresztények tudatlansága nem csak az első időket jellemezte – mondta a pápa. Ma is sok keresztény van, aki nem tudja, hogy ki a Szentlélek. Néha halljuk, hogy egyesek így gondolkoznak: Jól megvagyok az Atyával és a Fiúval, mert az Atyához imádkozom a Miatyánkban, amikor áldozom, akkor a Fiúval találkozok, de nem tudok mit kezdeni a Szentlélekkel. Vagy ezt mondják: A Szentlélek az a galamb, aki hét ajándékot hoz nekünk. Szegény Szentlélek így mindig az utolsó helyen áll és nem találja meg helyét az életünkben. Ezzel szemben a Szentlélek a bennünk aktívan cselekvő Isten, aki felébreszti emlékezetünket. Jézus maga magyarázza el pünkösd előtt az apostoloknak: Isten elküldi majd a Szentlelket Jézus nevében, aki eszükbe juttatja majd mindazt, amit a Mestertől hallottak. Egy emlékezet nélküli keresztény nem igazi keresztény: olyan férfi vagy nő, aki a pillanat foglya, nincs története. Illetve van, de nem tudja, hogy hogyan viszonyuljon hozzá. Éppen a Szentlélek az, aki megtanítja neki, hogyan értelmezze a történelmi emlékezetet. Amikor a Zsidókhoz írt levél szerzője arra buzdít, hogy „emlékezzetek atyáitokra a hitben”, „emlékezzetek hitetek első napjaira és arra, hogy milyen bátrak voltatok” – ezek mind életünk, történelmünk emlékezetét jelentik. Annak a pillanatnak az emlékezete, amikor megkaptuk a Jézussal való találkozás kegyelmét. Mindannak az emlékezete, amit Jézus mondott nekünk. Az az emlékezet, amely a szívből jön, a Szentlélek kegyelme – ismételte erőteljesen Ferenc pápa. – Azt is jelenti az emlékezet, hogy nem feledjük saját nyomorúságainkat, amelyek rabszolgává tesznek. Emlékezünk azonban arra is, hogy Isten kegyelme megvált bennünket ezektől. Amikor azonban felbukkan a hiúság, amikor valaki egy kicsit azt hiszi, hogy az életszentség Nobel-díjasa, akkor is jól jön egy kis emlékezet:
„Emlékezz rá, hogy honnan emeltelek ki: a nyáj végéből. Te a nyáj mögött álltál”. Az emlékezet nagy kegyelem, és amikor egy kereszténynek nincs emlékezete – kemény dologról van szó, de ez az igazság – akkor nem keresztény, hanem bálványimádó. Mert olyan Isten előtt áll, akinek sehová sem vezet az útja. A mi Istenünk velünk együtt halad az úton, elvegyül közöttünk, velünk együtt jár. Üdvözít, belép történelmünkbe. Mindennek az emlékezete gyümölcsözőbbé teszi az életet az emlé-kezet kegyelmével. Ferenc pápa végül arra szólította a keresztényeket, hogy kérjék az emlékezet kegyelmét, hogy olyan személyek legyenek, akik nem felejtik el a megtett utat; nem felejtik el az életükben kapott kegyelmeket, bűneik megbocsátását, nem felejtik el, hogy rabszolgák voltak, és az Úr üdvözítette őket. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
