Csoda, amikor váratlanul történik valami, ami megerősít bennünket. Csoda, amikor egy ki nem mondott, belülről állandóan feszítő kérdésre választ kapunk. Amikor üzenet érkezik valakitől, akiről már lemondtunk. Amikor gyötrelmes, sokévi töprengés után, hirtelen megértünk valamit. Csoda, amikor összevillan a tekintetünk valakivel, és szavak nélkül is azonnal tudjuk a másik gondolatát, felnevet a lelkünk. Amikor Isten vakító világosságában szembe tudunk nézni emberi mivoltunkkal, úgy, hogy tisztán látunk a homályosságból kilépve is. Csoda, amikor meg tudunk bocsátani magunknak, másoknak valamiféle áldás hatására. Csoda, amikor jelet kapunk, egyértelmű, egyes-egyedül csak nekünk szánt intelmet, bátorítást, üzenetet, melynek hatására képesek vagyunk valami fontosat létrehozni.
Csoda történt 2012. november 25-én is. Sokszoros csoda! Eljött hozzánk a Váci Egyházmegye első embere, Beer Miklós, katolikus püspök. Azért látogatott ide, hogy felszentelje a pompásan renovált Szent Kereszt Templomot, megkereszteljen egy felnőttet, többeket megerősítsen hitükben, és bérmáljon. Csoda, hogy a város, a püspökség, a támogatók, a mesterek segítségével, és egy nagyszerű, elszánt ember (“Konok urunk”) vezényletével, létrejöhetett napjainkban ez a beruházás. Amikor este díszkivilágítást kap a templom, vagy csak rápillantunk borúban-derűben, érezheti mindenki, hogy itt, otthon van. Sietek az ünnepi misére. Ötször kerülöm körbe a teret tíz óra tájékán, mire parkolót találok. Futok. Nem késem el. A parókia kapuján akkor lép ki kanonok urunk a menet élén. Mosolyog. Örül, hogy az Istentől kapott sugallat hatására, építőművész létére, ismét lehetőséget tudott teremteni tevékenységéhez a templom, a város összképének javára. (Ideérkezése után szinte azonnal, 2007 februárjában nekikezdett rendbe tetetni a négy mellékoltár lépcsőjét. Leverette róluk a feleslegesen rákent cementréteget, és közadakozásból letisztították az építményeket, melyek húsvétra készen lettek. Létrehozta a Szent Klára Kápolnát, amelyet október 4-én szentelt fel Miklós püspökünk. Közben Leventénk rendezte a plébániaudvart, átépíttette a plébániát. 2008-ban elkészült a toronysisak az új “egyenes” kereszttel. 2009-re felújíttatta a főoltárt teljes berendezésével és a szentélyt, amely így városunk legnagyobb koncertterévé vált. Itt a Ceglédi Szimfonikusok és a Kodály Kórus egyszerre léptek fel, összesen 135 fővel, hatalmas élményt szerezve a hallgatóságnak. Felszereltek egy kivetítő rendszert, majd plébánosunk nekilátott a templom tornyán lévő körfolyosó rekonstrukciójának. Elkészültek a külső templomlépcsők, új arculatot kapott a Magyarok Nagyasszony Kápolna udvara. Végül két lépcsőben, idén, 2012-ben befejeződött a templom renoválása, és teljes pompájában megmutatkozott nagytemplomunk tündöklően tiszta vonalvezetésű szépsége.) Az ünnepi szentmisén már nincs ülőhely, csak legelöl. Leülök a kis bársonypadra, Bányász Barna tévés kollégám mellé. Kíséretével megérkezik Miklós atyánk, áldást oszt. Elkezdődik a szentmise. Püspökünk prédikál. Az utolsó mondatai: “Meglátogattam egy 90 éves öreg papunkat. Tudod, Miklós atya, hogyan szoktam én reggelenként imádkozni? Köszönöm uram, hogy erre a napra is megtartottál. Kérlek, mutasd meg, milyen feladatot szánsz nekem mára, hogy kedved szerint tudjak cselekedni. Azt kívánom én is nektek, mondja püspökünk, hogy ti is, mindannyian megtaláljátok a feladataitokat, érezzétek, hogy hivatásotok van az életben.” Következik a keresztelés. Sokan elérzékenyülnek. Talán ma ünnepelik házassági évfordulójukat, ma tartják születésnapjukat, sok-sok, száma sincs titkát életüknek. Talán épp egy éve történt, hogy jelet kaptak: nem szabad feladniuk, a sötétség erőinek adni magukat. Én is elérzékenyülök. Alig hiszek a fülemnek. Csoda! Csoda, hogy a keresztelendőt, Zitának hívják. Többször elhangzik ez a név: Imádkozzunk Zitáért, mondja Miklós atyánk. Én is Zita vagyok. Így, közvetve, értem is imádkozik az egész templom. Jelet kapok, nem szabad feladnom, van még dolgom a világban! Csoda, hogy mesterkanonokunkat hat évvel ezelőtt, pontosan november 25-én ajándékozta városunknak a Teremtő. Csoda, hogy Miklós püspökünk pontosan ezen a napon fogja tartani Vácon, 10. alkalommal Krisztus király ünnepének szentmiséjét. (Megyek áldozni, súgom Bányász barna kollégámnak. Gyóntál, kérdezi. Tiszta a lelkiismeretem. Vagy véget érne a szentmise, mire befejeznéd, válaszol. Tiszta a lelkiismeretem, tudom a bűneimet és az erényeimet. Meggyóntam, amikor meg kellett. Vezekeltem, és “üdvözültem”. Püspökünk elé járulok az oltárhoz, mondom Barnának. Oda nem mehetsz, ott csak a bérmáltak, a kiválasztottak áldozhatnak, feleli. Én is kiválasztott vagyok. Ma, “értem” imádkozott a templom, hogy le tudjam győzni örökös kételyeimet, a le- és fölmenet megpróbáltatásait. Ez jel volt. Nekem küldte a Teremtő. Püspökünk elé járulok. Lám, nem járt érte fejvesztés, mondom Barnának.) Felemelő pillanatok ezek! Mindvégig pompásan szól az orgona, pompásan szólnak az énekkarok. Minden káprázatos. Istentől kapott élmény. Tapsolni szeretnék, mondom Barnának. Persze, mert ribilliót akarsz. Nem akarok. Olaszországban is tapsolunk, ha úgy kívánkozik. Levente is azt mondta, semmi sem tiltja, hogy a templomban tapsoljunk. Igaz, bólint Barna, a Szent Péter Bazilika előtt is tapsol a tömeg, ha a pápa misézik. Megszólal Miklós püspökünk, azt mondja, tapsoljunk. Csoda, ez csoda! Barnára pillantok. Tapsolunk önfeledten. Mielőtt kimegyünk a templomszentelésre, püspökünk egyedül marad. Odalépek hozzá. Felelevenítem egy régebbi újságcikkem megjelenését követő különös levélváltásunk részletét. A kimerítő és fárasztó szentmise után Beer Miklós tiszta szívvel felnevet. Csoda, csoda az egymásra találás röpke pillanata! Polgármesterünk rövid, találó beszédet mond a frissen vakolt, festett templom tövében. Szétnézek magam körül. Látom a cserkészek zászlós csapatát, dr. Illanicz Györgyöt, aki a protestáns egyházak képviseletében üdvözli az eseményt. Köszönjük drága Püspök Úr, hogy eljöttél közénk, köszönjük szeretett Leventénk, hogy ismét gazdagítottál minket! Adja a jó Isten, hogy a Te lelkedet is “renoválják” az égiek mellett, híveid is, épp akkor, amikor szükséged van rá! Zimonyi Zita