Sajnálhatja az, aki nem volt ott a mintegy két óra hosszat tartó szertartáson. A végén, amikor a papság felsorakozott, az Atya holttestét szállító autó két oldalán, épp Mándoki Gyuri barátom mellett álltam. Szinte egyszerre mondtuk ki, hogy ilyen papi temetésen még nem voltunk. Az aranymise felé közeledve pedig már voltunk “néhányon” A hívek azt szokták mondani, “szép” temetés volt, mert nehéz kifejezniük azt, amit ilyenkor éreznek. Én inkább azt mondanám, “katartikus” volt. Beer Miklós püspök atya beszéde, és a mise végén szólók búcsúbeszédei kiegészítették egymást. Ezek együttrajzolták meg András atya személyét, hivatását, lelkipásztori szolgálatát. Főleg a polgármester búcsúbeszéde, a kántor szavai (hogyan is tudta elmondani azok után, hogy ő találta meg holttestét és második apjának tartotta?) – és a többieké, felértek egy–egy papi prédikációval, némelyiket felül is múlták. Minden kenetesség nélkül szóltak. Nem volt senkiében egyetlen hamis szó vagy mondat. Bárcsak mi is így tudnánk szólni mindig! A püspök atya már az áldást akarta adni, amikor egy asszony – aki 30 km-ről jött kerékpáron -engedélyt kért tőle, hogy a protestánsok nevében ő is elbúcsúzhasson András atyától. Mikor megkapta az engedélyt, arról szólt, hogy hogyan építették – mindenki a maga módján – az ökumenét. A végén pedig mély átéléssel és művészi módon elénekelt egy éneket. A temetés alatt végig azt lehetett érezni, hogy az, amit András atya életében nem tudott elérni, az halálával megvalósulni látszik. Pont úgy, mint ahogy ez a mi Urunk Jézussal is történt. Én nem figyeltem a híveket, de hitoktatónk megrendülve mondta, hogy még férfiak is zokogtak. A temetés után sietni kellett haza, mert neki, aki elvitt, 2 órakor órája volt. Csak 10 percet késtünk. Ezért nem tudom, hogy a többi atyára milyen hatással volt a temetés – de sejtem. Nehéz dolga lesz az utódjának, aki odakerül (ha ugyan lesz valaki, akit a püspök atya oda tud küldeni), és nem járnak úgy, mint pl. a csongrádi hívek. A temetést követő a szombat esti misén – amennyire tudtam – a hét legnagyobb eseményéről, a temetésről “meséltem”. Még most is azt hiszem, hogy országunkra (lehet a világra is) kimondhatatlanul nagy hatással lesz halála és temetése. Azt a bűnét pedig, hogy az egyház szigorú rendelkezését figyelembe nem véve, minden vasárnap – még 72 évesen is! – 4 misét végzett végzett, vértanúsága eltörölte. Kívánom boldoggá avatását! Addig is tiszteljük a szentek között, és kérjük közbenjárását! András atya, a boldog föltámadásig, nyugodj békében! (Amit úgysem tartasz be – amint ismerlek -, hanem tovább “fáradozol” az Egyház és a világ megújulásán.)
(Forrás: Új Ember)
