ADÓ 1% ALAPÍTVÁNY

Az alapítványt, mint Mészáros Lőrinc Katolikus Iskoláért Alapít-ványt  hozták létre az intézmény nyugdíjas pedagógusai azzal a céllal, hogy támogassák az iskola tanulóit és pedagógusait, illetve hozzá-járuljanak az oktatást és nevelést elősegítő eszközök beszerzéséhez. Mivel az iskola neve 2010. szeptember 1-től megváltozott ezért az alapítók  kérelmezték az alapítvány nevének megváltoztatását  Szent Kereszt Katolikus Iskoláért Alapítvány névre, ami a hivatalos eljárás után 2011. május 06-án jogerőre emelkedett. Egyben kérték az Alapító Okirat céljának módosítását is: eredeti cél 1. a pedagógusi munka értékeinek erősítése 2. a keresztény szellemi oktatás színvonalának emelése 3. e célok megvalósításáért eredményesen küzdő pedagógusok elismerése 4. a tanulmányi munkában, értékes emberi tulajdonságok felvállalásában kitűnt tanulók támogatása a megváltozott körülményekre tekintettel a következőkkel módosítva: szociálisan rászoruló és hátrányos helyzetű gyermekek támogatása, ezek megvalósítása pedagógus javaslata alapján (Pl.: oktatási eszközök, étkezési költségek, tanulmányi kirándulások, táborozások támogatása stb.). A 2012. évi  adóbevallások során felajánlott 1 %-okból és az előző évekből fel nem használt összegekből  az alapítvány kuratóriuma a 2013.évben az alábbi tevékenységeket támogatta: a különböző megyei és országos tanul-mányi versenyek támogatása: nevezési díjak, útiköltség, jutalmak vásárlása; a jó tanuló – jó sportoló díjazása; a táborok támogatása; a rászoruló tanulók tankönyvvásárlásának támogatása, a nehéz helyzetű tanulók étkezési díj fizetésének támogatása, az oktatási segédanyagok beszerzése, tablet, projektor, laptop. Szeretnénk, ha továbbra is ilyen széles körben tudnánk támogatni a hozzánk fordulókat, ehhez azonban az kell, hogy minél többen felajánlják személyi jövedelemadójuk 1 %-át. Ezúton is szeretném megköszönni mindazok segítségét, akik az elmúlt években személyi jövedelemadójuk 1 %-val vagy egyéb más módon támogatták alapítványukat.

A Szent Kereszt Katolikus Iskoláért Alapítvány adószáma:

18693290-1-13

Köszönöm segítő támogatásukat:

Valkó Endre a kuratórium elnök

Szóljon hozzá!