Hirdetések:
- Hálásan köszönjük mindazoknak a munkáját, akik az úrnapi körmenet előkészítésében segítettek, és azoknak is, akik részt vettek a körmeneten.
- Szerdán, Péter és Pál főünnepén szentmisét mutatunk be a Templomban reggel fél 8-kor és este 6-kor. A Magyaron Nagyasszonya Kápolnában kedden 5-kor az ünnep előesti miséjét mondjuk.
- A héten elsőpéntek lesz. Reggel 7-kor és este 6-kor mutatunk be szentmise a Templomban. Az elsőpénteki szentségimádás kivételesen elmarad. A nap folyamán lesz beteglátogatás is.
- Jövő szombat elsőszombat. Este fél 6-tól közösen mondjuk a rózsafüzért a Templomban a Rózsafüzér Társulat vezetésével. Imádkozunk az egyházközség lelki megújulásáért, valamint papi és szerzetesi hivatásokért.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Szent László királyt ünnepe lesz. Kedden Szent Iréneusz püspökre emlékezünk. Szerdán Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepét üljük. Szombaton Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatását (Sarlós Boldogasszonyt) ünnepeljük.
- Július 9-ére, szombatra a Ceglédi Karitász buszos kirándulást szervez Tiszagyendára. A csoport 8-kor indul a Templom elől, és este 6 körül ér oda vissza. A részvételi díj 5000 forint, ami fedezi az útiköltséget és az Ökocentrum belépőjegyét. Az élelemről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Még lehet jelentkezni a programra a sekrestyében.
- A Ceglédi Karitász kéri a szülőket, hogy a feleslegessé vált iskolatáskákat és tanszereket legyenek szívesek elhozni a Szent Anna oltárhoz. Ezzel időben tudja majd segíteni a rászoruló gyerekeket tanévkezdéskor.
- Ez a Tanítvány utolsó nyári száma. A plébániai értesítőt legközelebb szeptemberben adjuk ki újra.