Hirdetések:
- A héten elsőszombat lesz. Közös rózsafüzér imádságra hívunk mindenkit a Templomban este fél 6-ra a Rózsafüzér Társulat vezetésével imádkozunk az egyházközség lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, valamint a békéért.
- Jövő vasárnap tartja az Egyház a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A hívek a Szentatyának felajánlott támogatással segíthetik az egyetemes egyház sokféle igényét és a leginkább rászorulókat. Ezáltal is megélhetjük a közösséget a világegyházzal.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Alexandriai Szent Cirill egyháztanítóra emlékezünk. Kedden Szent László király ünnepe lesz. Szerdán Szent Iréneusz vértanú püspök emléknapját tartjuk. Csütörtökön Szent Péter és Pál apostolok főünnepét üljük. Pénteken a római egyház első szent vértanúira emlékezünk.
- Az imaapostolság júliusi szándéka: Imádkozzunk, hogy a katolikusok az Eucharisztiát helyezzék életük középpontjába, amely mélyen átalakítja az emberi kapcsolatokat, és megnyitja őket az Istennel és a testvéreikkel való találkozásra.
- Július 10-én, hétfőn este 7-kor Dr. Csókay András idegsebész, főorvos tart előadást a Templomban „Megbocsátás Jézus-imával” címmel. Ennek során a sziámi ikrek szétválasztó műtétjének lelki tanulságairól fog beszélni. Az előadás ingyenes, de a helyszínen támogatni lehet az idei nigériai misszióját. A program végén lehetősség nyílik megvásárolni Dr. Csókay András könyveit.
- Ez a Tanítvány utolsó nyári száma. A plébániai értesítőt legközelebb szeptemberben adjuk ki újra.
———————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
Miserend: Templom: hétfő-péntek: 7:00, szombat: 18:00, vasárnap: 7:30, 9:30, 18:00. Magyarok Nagyasszonya Kápolna: kedd: 17:00, szombat: 17:00, vasárnap: 8:30. Csemő és Nyársapát: vasárnap: 11:00.
Szentségimádás: Templom: szerda: 7:30, első péntek: 17:00. Magyarok Nagyasszonya Kápolna: kedd: 17:30.