Hirdetések:
- Ma van az Elvándorlók és menekültek világnapja. Imádkozzunk mindazokért, akik elhagyni kényszerültek otthonukat, hogy emberhez méltó körülményekre találjanak a befogadó országban, és ott a helyi közösség tevékeny építőivé váljanak!
- A héten indulnak a katekumen csoportok. Kedden este 6-kor a haladó, 7-kor a kezdő katekumen csoport találkozik a plébánián. A kezdő katekumen csoportba várjuk azokat a nagykorúakat, akik szeretnének megkeresztelkedni, illetve felkészülni az elsőáldozásra. Hívjuk fel ismerőseink figyelmét erre a lehetőségre.
Szerdán este fél 7-kor folytatódik a felnőtt katekézis a plébánián.
- Várjuk a fiatalokat a plébániai ifjúsági csoportokba: keddenként fél 3-tól a Szent László fiúkör, péntekenként fél 3-tól a Szent Teréz lánykör, ugyancsak pénteken este 7-től a nagyifi. A fiú- és lánykörre a 4-8. évfolyamos fiatalokat, a nagyifire a középiskolás fiúkat és lányokat hívjuk és várjuk szeretettel.
- Liturgikus ünnepek a héten: kedden Szent Kozma és Damján vértanúkra, szerdán Páli Szent Vince áldozópapra, csütörtökön Szent Vencel vértanúra emlékezünk. Pénteken Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok főünnepét üljük. Szent Mihály a Váci Egyházmegye védőszentje, kérjük az ő közbenjárását egyházmegyénk minden tagjáért! Szombaton Szent Jeromos egyháztanító emléknapja lesz. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz emléknapja idén elmarad.
Jövő vasárnap tartjuk a terménybetakarítási hálaadást.
- Kérjük azokat a fiatalokat, akik elsőáldozásra készülnek, hogy a fél 10-es misén baloldalon (Szent István oltár mellett) az első 4 padsorban foglaljanak helyet. Tisztelettel megkérjük a többi jelenlévőt, hogy hagyják szabadon ezeket a helyeket.