Hirdetések:

  1. Ma van a Missziók vasárnapja. Imádkozzunk a missziókban szolgálókért! A gyűjtést a missziók javára ajánljuk fel.
  2. Szerdán este fél 7-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián.
  3. Október a rózsafüzér hónapja. Kérjük a Szűzanya közbenjárását ebben a hónapban is azáltal, hogy naponta elimádkozunk egy tized rózsafüzért! Az októberi szombatokon este fél 6-tól közösen mondjuk a rózsafüzért a Templomban a Rózsafüzér Társulat vezetésével. Imádkozunk az egyházközség lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, valamint a békéért.
  4. Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Kapisztrán Szent János áldozópapra, szerdán Szent Mór püspökre emlékezünk. Szombaton Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepét tartjuk.
  5. Október 31-én, kedden délután 2 órától „keresztény üzenetű tökfaragó versenyt” rendezünk a plébánián az egyházközség ifjúsága részére. 2-3 fős csapatokban lehet erre jelentkezni, minden csapat hozzon magával 1-1 tököt, valamint a tökfaragáshoz szükséges eszközöket.
  6. Akik új síremlék megáldását kérik, jelentkezzenek a sekrestyében vagy a plébániai irodában. A sírszentelésekre november 1-jén, szerdán délután 2-kor kerül sor.
  7. November 1-je mindenszentek főünnepe parancsolt ünnep. Misét mondunk az ünnep előestéjén, október 31-én, kedden délután 5-kor a Magyarok Nagyasszonya Kápolnában. Az ünnep napján, november 1-jén, szerdán szentmisét mutatunk be a Templomban reggel fél 8-kor és este 6-kor, a Magyarok Nagyasszonya Kápolnában pedig délelőtt fél 9-kor.

Hozzászólások lezárva.